baba fogzás

5. Hónap

Fogzás

Tömi az öklét a szájába, nyáladzik, dörzsöli a fülét, este meg mintha a kisördög bújt volna belé. Mi történt?
Beindult a fogzás. Már lehet, hogy jóval korábban elkezdtek mozgolódni a kis fogcsírák, de jellemzően 5.-6. hónap körül tetőzik a dolog, ekkor jelennek meg általában a metszőfogak, de valamelyik fogacska alul vagy felül, de elől. 🙂  Megrágcsál mindent, amit a szájába tud venni. Igen, a bimbót is. Bevallom, ilyenkor felnyögtem, amin a kisbaba nyilván jól meglepődött, esetleg picit sírdogált is, de hamar megtanulta, hogy ez nem járja, és így jobb volt mindenkinek. A fogzás azért egy huncut dolog, mert bármi lehet a tünete, és annak az ellenkezője is. Lehet, hogy sokat fog aludni, de lehet hogy többet lesz ébren. Lehet, hogy többet fog enni, de lehet hogy kevesebbet. És a legszebb, hogy sose fogjuk megtudni, hogy vajon azért csinált valamit a baba, mert fogzik, vagy teljesen más dolog miatt. De az biztos, hogy nagyon fájdalmas. Én még emlékszem, amikor a 20-as éveimben jöttek a bölcsesség fogaim, hogy ki voltam, szóval csak türelem, ez a kisbabáknak is nagyon kellemetlen.
Hát ilyen ez a fogzás, egy kis mumus, akire szépen mindent rá lehet kenni.

A fogzásról bővebben ITT tudtok olvasni.

Érdekességek

  • Megjelenik az akarat. Ezzel együtt a düh, amikor nem az van amit a kisbaba szeretne. Szerintem ez is nagyon cukker, ahogy idegállapotba kerülnek, mert mondjuk elgurul a labda.
  • Nálunk ekkor kezdett a kisbaba érdeklődni a kutya iránt, és érdekes módon a kutya is ekkor kezdett bátrabban közeledni a baba felé. Már szeretnek hozzáérni egymáshoz, és örülnek amikor meglátják egymást.
  • Egyre jobban igényli a kisbaba a közelséget, és nálunk aludni is akkor tudott a legjobban, amikor mi is ott aludtunk mellette.
  • Az anyatejes, kis hurkásabb babák ilyenkor kezdenek megnyúlni.
  • Ekkor tapasztaltam először, hogy büdi a gyerek talpa:)

Család

Család: Már kialakult a rutin. Megvan, hogy kinek mi a feladata, mit mikor csináltok. Kezd élhető és főleg nagyon élvezhető lenni az egész családi élet.

Anyuci: Egyre jobban igényli az ember lánya, hogy ne csak babás dolgokkal foglalkozzon. Nekem ez a blog az, ami nyújt némi szerepváltást, és hacsak nem vagy méhlepényevő ősanya akkor kell is, hogy legyen valami amivel kikapcsolsz, hogy vidám és szórakoztató, vagy csak épeszű maradj.

Apuci: A legjobban ilyenkor anya az én időre vágyik. Nem távol akar lenni a családtól, csak magával is törődni picit. Nálunk az vált be, hogy a gyerek fürdetése apás program lett az eddigi közös fürdetés helyett. Így lett magamra kb 20-30 percem. Másoknak pedig egy apás séta oldja meg az énidőt. 

Napirend

Tovább ritkul a nappali alvás, és egyre több az ébrenléti idő. Ez egyrészről jó, hiszen nőnek a babák, egyre felnőttesebbek, és jókat lehet velük napközben mókázni, de picit nehéz is, hiszen többet kell őket szórakoztatni.

Általában 12-15 óra az alvásigényük, ami az éjjeli alváson kívül kb 3 nappali alvással teljesül. 2-3 órát tudnak ébren lenni, de ha sokat mozgatod a kisbabád akkor hamarabb elfárad, és vagy pihenni szeretne, vagy el is szundít.

Ebben a hónapban már nagy eltérések fordulhatnak elő a babák között, nem csak napirend, hanem mozgásfejlődés tekintetében is.

A mi napirendjeinket ITT találod. 

Mérföldkövek

A baba elkezdhet kúszni, de már csak a forgás miatt is egyre jobban figyelni kell rájuk, ezért a mindennapos teendők, mint a házimunka is nehézségekbe ütközik. A baba már folyamatosan szórakoztatja magát és környezetét a hangjával. A csend új értelmet nyer.

Mozgásfejlődés

Ez hasról hátra fordulásnál kimondottan fájdalmas is lehet, mert beveri a buksiját. Az első próbálkozásoknál ez sokszor csak így sikerül. Később, ahogyan a felegyenesedéshez vezető út minden szakaszán is, megtanul vigyázni magára. 

Ebben a hónapban az egyik legcukibb kisbaba tudomány is elkezdődik: lábaival játszik, szájába veszi a lábujjait (ugyanis az előző hónapban rájött, hogy vannak testrészei, és az a valami az ő lába 😀) Segítheted a gombóchintával és a pisze játékkal

Már nagy mozgástérre van szüksége, hiszen elkezdhet akár kúszni is. A játszóhíd már zavarja a mozgásban, ezért ha van, legkésőbb ilyenkor érdemes levenni a szőnyegről vagy egy új, lemosható játszószőnyeget venni neki. (A babygym egyébként később még jól jöhet, mikor a baba ülni tud már. Ülő helyzetből egészen más elkapni egy lógó tárgyat.)

Érdemes beszerezni pár guruló, mozgó játékot, amelyek motiválják helyváltoztatásra, akár forgolódásra, akár kúszásra. Ez lehet egy egyszerű pöttyös labda, műanyag flakon, vagy kiürült tápszeres doboz is. 

Ekkorra érdemes beszerezni fürdőjátékokat is, mert innentől kezdődik az igazi mókázás a kádban. 

Már ő választja meg a helyzetét, ami tulajdonképp az első “ lépés” az önállósodás felé. 

Már egy pillanatra se hagyd egyedül  magasabb bútoron, csak annyira távolodhatsz el a babádtól, amennyire még a hasán tudod tartani a kezed!

Beszédfejlődés:

Ebben a hónapban a babád már felfigyelhet, ha a nevén szólítod. Ha valami tetszik neki, azt ki tudja fejezni: nagyokat kacag, gőgicsél. 

Beszélj hozzá, amennyit csak tudsz. Ha gőgicsél, várd meg, míg befejezi, majd kérdezz vissza. Eleinte segít, ha ugyanazt megismétled, ezzel felhívod rá a figyelmét. “Beszélgess” vele! Jó játék lesz 🙂

Ismételgess szótagokat úgy, hogy jól lássa közben a szád. Hagyd, hogy megfigyelje. Ezzel segíted, hogy a gőgicsélése ritmikussá váljon, és kialakuljon a gagyogás. 

Továbbra is folyamatosan beszélj hozzá, ill. a mondókák is sokat segítenek. 

Kognitív fejlődés

Kezdi megtanulni, hogy attól, hogy valamit nem lát, az még létezik. Ez a tudás, vagyis a tárgyak állandósága hónapokon át fejlődik. 

Kezdeti lépés, hogy megtanulja elengedni a tárgyakat, elejtegeti azokat, majd ugyanonnan felveszi. Az elengedést folyamatosan gyakorolja, így nagyon jó játék neki pl. a szoptatós trikó pántját csattogtatni szopi közben. 

Bővebb információt itt találsz:

http://koragyermekkor.hu/a_gyermek_fejlodese/4_6_ho

Mozgásfejlődésről bővebben ITT tudsz olvasni.

Mit játssz a babával

  1. A textilpelenka most is jól jöhet. Egyik sarkát csomózd meg. Ezt jóízűen rágcsálhatja. Takard le a babád  arcát a pelenkával, majd húzd le róla, közben mondd: Kukucs! Így kezdődik a következő hónapok legjobb játéka, a kukucs játék. Később már ő fogja lehúzni az arcáról. De játszhatjátok ezt házimunka közben is: ágyneműcsere vagy teregetés közben bújj el a ruha mögé, és egyszer a ruha felett, majd alatt bukkanj elő!
  2. Tegyél az asztalra játékokat! Engedd, hogy elvegye azokat onnan. Egyszerű dolog, de nagyon fogja élvezni a babád. 
  3. Nézegessétek magatokat tükörben! Vágj grimaszokat! Nevezd meg az arcotok részeit.
  4. Adj ki vicces állathangokat. A röfit nálunk nagyon imádja a gyerek, hangosan kacag rajta.
  5. Mutasd meg neki valamelyik háztartási gépet! Pl. a kávéfőző, vagy a mikró mind-mind zúgnak, zajosak. Fogd a kezedben a babád, irányítsd a figyelmét a gépre, majd kapcsold be azt. Adj ki Te is búgó hangot, majd mosolyogj, nevess! Később, ha szeretné, fogja meg a gépet működés közben. Ha elöl töltős a mosógépetek, azt egyenesen imádni fogja nézni! 
  6. A szabadban:
    • Csörögj neki falevéllel
    • Szagoljatok virágot! Imitálj tüsszentést, mondd: Hapci! Utána ismételd meg az ő orránál!
    • Ütögess egymáshoz köveket a jobb majd a bal fülénél! Kövesse a hangot!

Vizsgálatok, szurik

Ebben a hónapban nincs kötelező oltás. 

Ebben a hónapban nem lesz kötelező védőnői státusz. 

Az alábbi vitaminokat továbbra is add:
K vitamin (havi 1)
D vitamin (napi 1)

Mivel készülj a következő hónapra

Mivel fontos. Hahaha. Na viccet félretéve, a következő hónapban megkezditek a hozzátáplálást.

Elég nagy falat, így érdemes már most utánaolvasni.

Illetve az egyre intenzívebb kúszás miatt érdemes elkezdeni biztonságossá tenni a lakást. Sarokvédők, fiókzárak, konnektorba vakdugók, ajtótámaszok (nem csak a becsapódás miatt, hanem mert rá tudja húzni az ujjacskájára. Ha pedig rá tudja húzni, rá is fogja…) és minden, amivel (egyelőre) térdmagasságig biztonságossá teheted az otthonotokat.

Hogyha bármivel kiegészítenéd, vagy nem értesz egyet, írj nekünk egy emailt ide: mamik@ittegybaba.hu

Etetés, hozzátáplálás
6. HÓNAP – A hozzátáplálás
baba kúszás
7. HÓNAP – A mozgásfejlődés