Baba altatás
Altatás

Napirend és altatás

Mikor várandós lettem, rögtön az első megjegyzések között szerepelt, hogy készüljek, pihenjek, mert ha megszületik a baba, egy perc nyugtom sem lesz. Mintha előre ki tudná pihenni az ember magát, mikor amúgyis ott növekszik a pocakjában valami, ami viszi az energiát…

Az ijesztgetés piciny magvacskája szépen lassan gyökeret eresztett, és egész terebélyes aggodalommá nőtte ki magát atekintetben, hogy hogyan fogom menedzselni a kisbabám igényeinek kielégítését, a háztartásbeli teendőket, és hogy mindezek mellett a szeretett kiskutyámról ne is beszéljek. 

Az első hónapban is tettem kísérleteket rá, hogy mindent megcsináljak, amit csak szeretnék, gyerek mellett, mert én superhero vagyok, de mondanom sem kell, hogy kudarcba fulladt. Vagy ha nem, akkor cserébe én fulladtam bele a teendőkbe, kapkodtam egész nap, hogy kimossam a ruhákat, de azért vasaljak is kicsit, na meg persze legyen ebédem és hát itt ez a vírus is, szóval nem ártana letörölgetni minél gyakrabban a kilincseket sem. 

Nade ne szaladjunk ennyire előre, hiszen ahhoz, hogy bármit tudjon csinálni az ember lánya, aki történetesen egyedül tengeti a napjait egy kisbabával napközben, ahhoz kellene egy alvó, vagy legalább nyugodtan nézelődő gyerek. Akik már gyakorló anyukák voltak, kérdezgettem őket, hogy mikor házimunkáznak és egybehangzóan ők is ezeket az időpontokat jelölték meg, illetve mikor Apa már otthon volt és vagy ő segített be a házimunkába, vagy ő foglalkozott a gyerekkel.

Alszik a gyerek?

Az alvás kérdését két oldalról igyekszem megközelíteni. Az egyik a gyerekek alvásigénye, mely hónapról-hónapra változik születésüktől fogva, a másik pedig a nyugodt körülmények megteremtése az alváshoz, hogy ne zavarja meg őket semmi.

alszik a kisbaba

Az alvás és napirend kapcsolata

A napirenddel szorosan összefonódik ez a témakör számomra, mert ezek az alvásidők adják a vázát a napunknak, ezek azok a pontok, amikhez viszonyítani tudok. Eleinte a pici babák is csak sodródnak, nincsen túlzottan nagy rendszer az életükben, ezért ebből adódóan Te is csak sodródsz. Nagyjából a 2. hónap tájékán azonban érdemes elkezdeni megfigyelni, hogy mit mikor csinál: mikor szenderül el és mikor éhes. Ne legyen illúziód, ekkor még nem lesz semmi svájci óra pontosságú napirendetek, de elkezd letisztulni az őskáosz. A kisbabák esetében a napirend nem feltétlenül azt jelenti, hogy felébreszted 7:00-kor, megeteted, mert hát annak van itt az ideje és utána 9:00-kor pontban visszaalszik, te pedig sunyiban lábujjhegyen kisuvickolod a fürdőt 10:00-ig. Sokkal inkább a dolgok egymás utáni sorrendiségét jelenti, de ebből adódóan kialakulhat egy időbeli “ütemezés” is végső soron. Pl. evés után alvás, az után játék, vagy séta, majd ismét evés, fürdetés, stb. Érdemes intervallumokban gondolkodni és ennek mentén tervezni mellette a napi teendőidet. Itt arra gondolok, hogy valamikor 07:00 és 08:00 között felébred, evés után 09:00 és 10:00 között visszaalszik és ettől függően pihen kb. 1-2 órát (gyereke válogatja). 

Ha észreveszed, hogy délelőtt elkezd pl.: nagyobbakat aludni a reggeli etetés után, akkor nem biztos, hogy jó ötlet még megtornáztatni és játszani, hanem inkább próbáld meg az alvás irányába elterelni. Ha ez rendszeressé válik, egy ideig tudsz azzal az idősávval kalkulálni a saját programodat illetően. Azért ne gondold, hogy ez sokáig így marad, mert jöhet egy front, egy növekedési ugrás, vagy a már-már mumusként emlegetett fogzás, vagy csak simán növekszik és máshogy alakulnak az igényei.

Az alvás jelentősége

Na, most persze azt gondolhatod kedves Anyuka, hogy én csak azért apellálok itt a gyerek alvására, hogy én magam is pihenjek (skandallum!), vagy odategyem a húslevest. Sokkal fontosabb dolgokról van itt szó. Arról, hogy ha a gyermek jóval kevesebbet alszik, mint amennyi a körülbelüli korának megfelelő alvásigény, az hátráltathatja a fejlődését, illetve úgy általában borzasztó lehet állandóan álmosnak lenni, gondolj csak bele, Neked is milyen rossz. Szóval amellett, hogy zsonglőrködsz egy háztartással és a saját magad pihenésével, gondolj erre is. Az alvásra legalább olyan hangsúlyt kell fektetni, mint az etetésre, habár az én környezetemben is sokan alapvetésnek vették, hogy éjszakázom és ez így teljesen rendben is van, mert ez a kisgyermekes anyukák dolga, vagy sorsa, ugye?

Honnan tudom, hogy álmos a gyerek?

  • Piros a szeme
  • Dörzsölgeti a szemét
  • Régóta fent van
  • Már minden mást próbáltunk (szopi, játék, stb.) és még mindig nyűgös

A kisbabák alvásigénye

Az interneten számos helyről lehet tájékozódni, hogy egy kisbabának körülbelül adott életkorban mennyi alvásra van szüksége. Én forrásul Dr. Dénes Ivettet választottam, az általa gondozott www.anyagyere.hu oldalon sok érdekességet lehet találni a témában, többek között ezt az alvásigény összefoglalót is:

Ebből tudsz tájékozódni, hogy nagyságrendileg hogy álltok az alvással. Azért nagyságrendileg, mert itt nem lehet mindenkire egyforma szabályokat szabni. Figyeld a babád, és ha úgy érzed, nyűgös, kialvatlan, érdemes lemérni, hogy mennyit aludt. Ha 4 hónaposan kb. 13-16 óra helyett 9 órát alszik, és ez neki/nektek nem jó, akkor érdemes megoldást keresni, vagy segítséget kérni. (A fent említett oldalon egyébként tényleg remek dolgok vannak, akár személyre szabott segítség is, érdemes szétnézni.)

Mérés a kiegyensúlyozottabb napirendért

Amikor úgy látom, hogy valami változik a napirendben, szintén elkezdem mérni, mikor és mennyit alszik a gyerek. Pár hete szinte kaotikusan felborult például a napirendünk, így elkezdtem nyomon követni az alvási szokásait. Offtopic, de ha valaki szeret statisztikákat nézegetni, erre is létezik applikáció. 🙂 Én a Baby Daybook-ot használom, ami egy felhasználóbarát felületen vezet végig, és az alvások idején kívül az etetések számát, a mennyiségeket, a tevékenységeket, egy szóval mindent IS lehet benne rögzíteni a lefejt anyatejen keresztül a gyerek hasalással töltött idejéig. Éjszaka pedig, mikor már alszik a família, feszült figyelemmel elemzem az aznapi történéseket, hogy megtudjam, van-e valami trend a tevékenységekben. De ez már lehet, hogy a perverzió határát súrolja. 😀

alszik a baba

Viccet félretéve, nekem ez biztonságérzetet ad, illetve könnyen látható belőle például, hogy a korrigáltan 5,5 hónapos gyermekemhez stoppert lehetne igazítani: felébred, 2 órát aktívan ébren van, majd 2 óra elteltével nyűgösködik, már viszem is aludni, és gyönyörűen alszik pár órát, majd kezdődik az egész elölről. Ez neki is kereteket ad, ébren töltött idejében kiegyensúlyozottnak mondható, ha nem üt be a fogzási apokalipszis éppen. (Nem csak az elfogultság beszél belőlem, eddig a legtöbb ismerősöm, aki látta, ilyen véleménnyel volt róla. 🙂 )

Később, mikor az ébredés ideje már csak kb. fél órát mozog, majd el fog jönni az is, mikor már óra szerint fogja végezni a tevékenységeket, tehát minden történés adott időpontban fog megtörténni. Pl. délelőtt 10 körül alszik egyet fixen, nem pedig egymáshoz viszonyítva, pl. hogy ha 8-kor ébredt, 10-kor fog legközelebb elálmosodni, ha pedig 7-kor ébredt, akkor 9-kor számíthatok a következő alvás kezdetére, de erre lehet, hogy még jó pár hónapot várnom kell.

A megfelelő alvási körülmények

Ez a másik fontos pillére az alvásnak. Még mielőtt idegösszeomlást kapnál, mert nem alszik a baba, érdemes megvizsgálni hogy:

  • Nem éhes-e a gyerek – ez egyértelműen gond, ha éhes, etesd meg szépen. 🙂 Teli pocakkal jobban esik szundítani egyet. 
  • Büfizett eleget? Sokszor még akár egy kiadós büfiztetés után is kikívánkozik belőle egy-egy büfi, ha fekvő helyzetbe került, ettől nagyon el tud romlani a kedve.
  • Csuklik? Eleinte úgy voltam vele, hogy ez az élet velejárója, nincs a csuklásban semmi. Aztán pár hónap elteltével már, mikor azért nem alszik el “csak úgy” a gyerek, hanem néha egy órát is pedálozok érte, különösen bosszantó, ha elkezdődik a csuklás és minden egyes alkalommal, mikor már álomba szenderedne és azt hitted, hogy ez volt az utolsó, csuklik egyet és felébred. Persze ettől előbb-utóbb ő is be tud gorombulni. A leghatékonyabb megoldás ellene  a baba megitatása, azaz egyelőre a mellre helyezés, később pedig a víz. 
  • Megfelelőek-e a fényviszonyok a pihentető alváshoz – Eleinte a babák nem tudják megkülönböztetni a nappalokat és az éjszakákat, de ahogy telnek a hónapok, kb. a 3. hónap körül elkezd kialakulni ez a képesség. Gondoskodj róla, hogy éjszaka kellő sötétség legyen a szobában. Ha muszáj, hogy legyen valamilyen éjszakai fény, az legyen lehetőség szerint piros, mert az kevésbé zavarja meg a természetes alvásritmust.
  • Hol alszik a baba – Saját kiságyban? Veletek egy ágyban? Van tesója, vele egy szobában, netán egy ágyban? Végtelen sok variáció létezik, érdemes ezt is megnézni, hogy jó-e, ahogy van.
  • Milyen ruhában van a baba – Nincsen túl melege? Nem izzad? Vagy esetleg lehet, hogy hideg van a szobában és fázik? Akkor jó, ha a tarkójánál meleg, de nem izzad, a karjai pedig se nem kimondottan melegek, se nem hidegek.  Babaruhákról bővebben itt olvashattok.
  • Milyen vastag a takarója/hálózsákja – a ruhához hasonlóan ez is lehet túl sok/kevés. A túlmelegedés legalább annyira kellemetlen, mintha fázna. 
  • Milyen a szobában a hőmérséklet – az ajánlások kb. 19-20 fokos hőmérsékletet javasolnak (bár nálunk ennél mindig melegebb volt télen, kb. 23 fok, mivel egy szobában aludtunk és Anya fagyos 🙂 Szerencsére a gyereket nem zavarta az alvásban.) 
  • Milyen a szobában a páratartalom – az ideális 40-60% között mozog. Szerezz be egy páratartalom mérőt és ha alacsony, akkor érdemes párásítani, mert ez a páratartalom kérdés számomra meglepően fontosabb volt, mint először gondoltam. Egyrészt nekem is rossz volt, hogy mindig kapart a torkom reggelre, másrészt a baba is nyugtalanul aludt, hallottam, hogy furán szuszog az orra. A Doktornénink hívta fel rá a figyelmem, hogy talán az alacsony páratartalom lehet a ludas. 
  • Van-e valamilyen zavaró zaj a háttérben – Ez egyértelmű szintén. Ha a szomszéd már hajnal 5-kor úgy gondolja, hogy jó ötlet beröffenteni a flexet, akkor az sajnos a ti alvásotokat is megzavarhatja rendesen.
  • Hány órája van már ébren, mennyire fáradt – Azt hinné az ember, hogy ha a gyerek álmos, akkor elalszik és kész. Egy kínkeserves délután jöttem rá, hogy ez nem feltétlenül van így, hanem fogja magát és csak még keservesebben sír, de nem tud elaludni. Végül már átbillen egy holtponton, ahonnan csak a hordozókendő, mellretétel és a Tavaszi szél vizet áraszt végtelenített éneklésének szenthármasa ment meg, de ezidő alatt 5 évet öregedsz. Ne juss el idáig, ha látod, hogy dörzsölgeti a kis szemét, próbáld meg elaltatni.
  • Az sem elhanyagolható szempont, hogy az alvási körülmények biztonságosak is legyenek, erről itt találsz egy hasznos összefoglalót: 

Én nagyjából ezen a “protokollon” szoktam végigmenni, mikor valamiért úgy érzem, hogy már aludnia kellene, de nem tud. Mindig újabb és újabb dolgokkal bővült a lista, ahogy teltek a hónapok, lehet, hogy pár hónap múlva még tudnék hozzá írni. 

Altatási módszerek

Nagy altatási csodamódszereim egyelőre nincsenek. Figyelem a gyerek ébrenléti idejét és ha látom a jeleket (szemdörzsölés, ásítás, lapos pislogás) vagy úgy érzem, hogy már sok ideje van fent, picit jobban elcsendesedünk. Ha nem alszik el csak úgy, az alábbiakat vetem be:

  • Ha nem éhes, mondok egy mesét
  • Lecsapok vele pár kört a lakásban, hordozókendőben
  • Éneklek neki halkan, a nappali alvásoknál mindig ugyanazt a dalt, és máskor ezt nem énekeljük
  • Nagyon kellemes altató zenéket találni a neten, amiket halk zenei aláfestésként beteszek, ha már a hangszálaim elfáradtak
  • Simogatom a kis hátát, fejét
  • Kiviszem a friss levegőre akár babakocsiban, akár hordozókendőben (ebben az esetben viszont én nyilván nem tudok mást csinálni párhuzamosan, ha elalszik, mint sétálgatni)
  • Fekve szoptatom, összebújva
  • Ölben ringatom
  • Dúdolok
  • Kocsikázunk
  • A fentiek bármilyen kombinációja 🙂
kisbaba alvás

Minél idősebb a baba, annál több dolog tudja borítani a napirendet. Mivel egyre inkább pontos a biológiai órájuk, ezért egyre nagyobb galibát tud okozni a fogzás, a szeparációs szorongás, vagy épp a mozgásfejlődés. Ha emellett igény szerint szoptatsz, akkor az események sorrendje képes teljesen felborulni, ha pedig 1-1 programot is be szeretnél iktatni, akkor igazi őskáosz alakul ki. A babák viszont szeretik a rendszert, mert ez ad nekik biztonságot.

Összességében a konklúzióm, hogy természetesen mint a többi témában is, mindig igyekezz megfigyelni, mire van a babádnak szüksége, és állj rugalmasan az igényeihez, ezzel tudsz neki a legtöbbet segíteni. Az anyai lét sok önfeláldozással jár, de ha sikerült kialakítanotok a különböző időszakok napirendjeit, akkor Te is fogsz benne időt találni magadnak alvásra és miegymásra, még ha ez néha nehéznek és kilátástalannak is tűnik. 🙂

A mi altatási rutinjaink

Ági

Nálunk a kis rituálék jelentették a megoldást. Ez esetünkben így alakul: 

Nappali alváskor együtt behúzzuk a függönyt. A vállamon pihen, míg én sétálok vele néhány kört a szobában, ütemre lépkedek, miközben a Szúrós gombóc c. Gryllus dalt éneklem. Utána bölcsőtartásra váltok, és az ölemben ringatom, vagy csak az ölemben tartom, amíg a légzése egyenletessé nem válik. Mielőtt teljesen elaludna, finoman beteszem a kiságyába. (Egyik kezemmel a nyaka alatt tartom nyitott tenyérrel,  ujjaim a gerincénél támasztják, hüvelykujjam a fejét, hogy ne billenjen el. Másik kezem felőlem tartja a popójánál. Tenyér a popsin, ujjak a gerincénél, alkar a lábakat támasztja. Amikor leteszem, néhány másodpercig még ott hagyom a kezem, utána veszem el.) Ha közben kinyitja a szemét, a mellkasára teszem az egyik kezem, a másikkal simogatom az arcát. (Közben próbálok lazán mosolyogni, és visszafojtom a nyögést, ami kitörne belőlem az épp leszakadó derekam miatt.) Panka ezután sokszor a hátán alszik el, de általában az oldalára fordul a fal felé, én meg kiosonok a szobájából.

Réka

Nálunk a szülői ágyban fekve szoptatás vált be. Amikor látom, hogy álmos, berakom az ágyba és már nyitja is a kis száját, mint egy kis fecskefióka, megtörténik a dokkolás, összebújunk és 10 perc alatt elalszik szépen. Apuci pedig a vállon altatás nagymestere, nem tudom hogy csinálja, de vállraveti a gyermeket, aki 5 perc csendes nézelődés után alszik, míg ha én felveszem akkor megy a fészkelődés, dumálás, esetlegesen mátrixolás (nyomja el magát és dől hátra, mint Neo a golyók elől). És amikor már szépen alszik körberakom az ágyszéleket takarókkal, meg a padlót is, bekapcsolom a bébikamerát és kiosonok.

Réku

Altatás előtt enyhe félhomályt csinálok a szobában, bezárom az ablakot, mert az utca zaja nagyon beszűrődik és egy pihepuha pokrócra letelepedünk a szülői ágyon. A gyermek mióta át tud fordulni hátról hasra, egy pillanat alatt hasra vágja magát és hol ujját szopizva pislog csendben, hol pedig megemeli a fejét és kuksizik, rendszerint ordít is hozzá. Ez a kettősség jellemzi az elalvás előtti pillanatait, miközben én simogatom a fejecskéjét, hátát. Vagy dúdolgatok neki, vagy pedig berakok kellemes altatózenéket (kedvencünk a Spotify-on a Music Box Lullabies válogatás és Gryllus Vilmos Altatója végtelenszer egymás után). Mióta hasról is átfordul hátra, gyakran odahemperedik a hasamhoz és az ujjamat fogva lazulgat. Ha elaludt, már indítom is a stoppert és kb. 15-20 perc múlva kommandósokat megszégyenítő ügyességgel emelem át a kiságyába, nagyon óvatosan és gyorsan, hogy ne keljen fel. (Megvan az a jelenet a Mission impossible c. filmben, mikor Tom Cruise kicselezi az érzékelőket felülről belógatva? Na, hát az kutyafüle ehhez a művelethez képest, komolyan. :D) Lábujjhegyen bekapcsolom a légzésfigyelőt, ill. a kamerát, majd a recsegő padlózaton fénysebességgel, némán káromkodva elhagyom a szobát.

Meli

Nálunk kétféle altatási módszer játszik, az egyik módszer anya cicijén elszenderedni (ez esténként fekve történik, a nagy ágyban vagy napközben az ölemben egy párnán. Letenni kiságyba csak ritkán sikerül ezek után, de akkor érdemes egyáltalán megpróbálnom, ha a lábára helyezett takarót már nem rúgja le magáról.) A másik megoldás pedig, hogy a karomba fektetem, fontos, hogy a bal kezemre úgy, hogy közben fogom jobb karját hozzá a kis testéhez, a másik kezével pedig hagyom, hogy hátulról átöleljen majd ütemesen rugózni kezdek az Erdőszélén házikóra (apa dala) vagy a Tavaszi szélre (anya dala).