baba kötődés

4. Hónap

Alakuló baba öntudat

Ekkorra már igazi kis személyisége lesz a babáknak. Lesz egy csomó cukiságuk, ahogy reggel mosolyogva ébresztenek, hogy nem szeretnek öltözködni, hogy órákig tudnának pancsolni fürdéskor, vagy hogy új emberek előtt hogy huncutkodnak. És pont ezek azok a dolgok, amiket igazán meg lehet szeretni bennük. Érdemes néha csak egyszerűen figyelni a babát, mit miért csinál, vajon hogy érzi magát. Próbáljátok ki, hogy leutánozzátok a kisbabátokat, így például amikor fekszik az ágyban és mosolyog a függönyre akkor feküdjetek mellé és nézzétek vele a függönyt. De a lényeg, hogy ekkora már van saját véleményük és akaratuk, amit ki is mutatnak, csak figyelni kell rájuk, és jelzik, hogy épp túlöltöztettük őket és melegük van, vagy csak szeretnék, ha rájuk figyelnénk. Ekkor kezdenek el sokat gőgicsélni is, szuper cukik ahogy próbálkoznak a különböző hangokkal, illetve már nézegetik a kis kezüket és néha már a lábuk is belóg a látóterükbe. Ezek szintén valahol a kis öntudatuk ébredezéséhez tartoznak.

Család

Család: mi ekkor kezdtük abbahagyni, hogy azt mondogattuk egymásnak a férjemmel, hogy nézd már, itt egy baba. Valamikor ekkorra lett mindennapos, hogy ez a mi családunk, hogy van egy gyerekünk és mi szülők lettünk.

Anyuci: már egészen megerősödik ilyenkorra az ember, a gyereket is nagyjából a világ végéig tudja cipelni. A sex azért még picit fáj, én legalábbis éreztem a gátmetszésemet még ekkor is. Az intimtorna továbbra is ajánlott, ha lehet reggel, este.

Apuci: ekkorra már nagyjából visszanyeri az ember az önállóságát, én már tudtam a gyerekkel bevásárolni, ketten jártunk a gyerekorvoshoz és valamennyit minden nap tettem vettem otthon is. Tehát olyan nagy segítségre ezekben már nem szorultam, viszont lelkileg jól esett, amikor apuci megdicsért, hogy milyen ügyes ez a gyerek és hogy ez jórészt az én odafigyelésemnek és munkámnak köszönhető.

Napirend

Mi változik a 3. hónaphoz képest

A 4. hónap picit trükkös, ekkor gyakran megváltozik a babák alvási szokása. Nappal egyre kevesebbet alszanak, az éjszakák viszont egész vállalhatóak, kezd bennük tudatosulni az éjszaka és nappal közötti különbség. Az esti altatás viszont nálunk nehezebben ment, hosszabb ideig kellett altatni a kisbabát.

A nappali evések száma is csökken, már csak 5-6 alkalommal eszik a kisbaba, és jellemzően éjszaka eszik nagyobbakat. Nappal elvonja a figyelmét a sok érdekesség, amit fel kell fedeznie. A kevesebb szopizás eredményeként elkezdhet apadni a tej. De ez bekövetkezhet ha kevesebbet eszik anya, vagy csak nem figyel, hogy elégszer cicin legyen a baba. Nálunk 2 napig volt kevesebb a tej, amikor is elkezdtem figyelni és sokat cicire tenni a babát, illetve megettem egy tábla csokit. Éjszakára meg is jött a tejem:)

A cicizés is megváltozhat, szoptatás közben, ha nem úgy jön a tejcsi, ahogy várja a baba, akkor előfordulhat a cicik paskolás, és a csiki csuki (bekapja, kiköpi, bekapja, kiköpi a bimbót). Ütögetheti a saját fülét is, ez a fogzás miatt van, a fájdalom kisugározhat a fülébe szopizás közben.

Elkezdődik a szemdörzsölés és a szemek pirossága, mint az álmosság jele. Illetve a fáradtság miatti sírás. Ez elég kellemetlen lehet, hiszen álmos és ahelyett, hogy szépen pihengetne, sír. Viszont az jó, hogy tudjuk, most altatni kell a kisbabát.

Elkezdi kinőni/megunni dolgokat, így a a mózeskosarat és nálunk az elől hordozást. A megoldás itt a háton hordozás lehet illetve a babakocsi sport részének a teljesen hátrahajtása. Ő már látni akarja a világot, ez van.

Fiús anyukák vigyázat, elkezdhet áldogálni a kukacka, vagyis a bébirépa, vagyis a kakaska, vagyis a kiscerka. 🙂

A mi napirendjeinket itt tudod megnézni.

Mit játssz a babával

Így telik hasznosan és gyorsan egy nap

  • Tornázzatok sokat. Mi naponta legalább 2 alkalommal tornaóráztunk, és amikor csak tehettem, hasra fordítottam a gyerekem, ő nagyon szeretett így lenni, nézelődni, tárgyakat fogdosni. A sok mozgáshoz, tornához érdemes pár izgisebb játékot beszerezni, ami motiválja a babákat a nyúlkálásra, hasalásra. Nekünk az alábbiak váltak be:
    Dob, láma, polipka, csörgő zokni, O labda, babakönyv, hernyócska
  • Olvashattok is, én a baba mellé fekszem és együtt olvassuk a könyveket. Nálunk ezek jöttek be (picit nagyobbaknak való, ezért később is jók lesznek):
    Montessori – megismerem a világot sorozat
    Eric Carle – Telhetetlen hernyócska
  • Sétáljatok sokat és nagyokat. Mi ekkorra nőttük ki a mózeskosarat, illetve a hordozásban is váltanunk kellett a kendőről a mei tai-ra és a háton hordozásra, mert már ezt igényelte a gyermek.
  • Programozhattok is: babaúszás, babamasszázs, jóga babával

Bónusz:
Én ekkorra éreztem magamban erőt a mosipelus kipróbálására. A helyi mosipelus klubtól kölcsönöztem egy pakkot, azokat próbáltam végig, majd a baba mama csoportban vásároltam pár pelust, és napi 1-2 eldobható pelenkát váltok ki jelenleg a mosival.

Mosipelusról bővebben itt olvashatsz.

Mérföldkövek

Mozgásfejlődés

MitHogyan
Helyes alkartámaszSok-sok hasalással. Hasaláskor nyugodtan lehet segíteni a babának és helyes alkartámaszba tenni a karját.
ForgolódásSegítsünk neki felfedezni a forgás örömet úgy, hogy a kezével fogja meg az azonos oldali bokáját, mi pedig így ringassuk jobbra és balra.
Hasaláskor tárgyért nyúlásTegyünk valami izgalmas tárgyat elé hasaláskor, és ekkor is segíthetünk neki hogy hol az egyik, hol a másik kezével odanyúljon a játékhoz.
Háton fekve tárgyért nyúlásAdjunk egyszer az egyik, majd a másik kezébe valamilyen egyenes vonalú csörgőt vagy kiskanalat.
Tárgy átadása egyik kézből a másikbaAdjunk neki egyenes vonalú csörgőt vagy fém kiskanal, és segítsünk neki átvenni a másik kezébe.

Ebben a videóban jó kis gyakorlatok vannak, illetve a helyes alkartámaszt is megmutatják (követni kell Torna Dórát hozzá).

Mozgásfejlődésről bővebben itt olvashatsz.

Kognitív fejlődés

MitHogyan
Mozgós tárgyak követéseBábozzunk a babánknak, és mozogjunk a bábbal minden irányba.
Hangok követéseCsörgőzzünk, mozgassunk zenés játékot, de akár csak csettintgessünk is, szintén minden irányba.

A 4. havi védőnői kérdőívet itt találod.

Vizsgálatok, védőoltások

Kötelezők:
4. havi védőnői státusz.
Orvosi vizsgálat és kötelező védőoltások.

Választható: 
Védőoltások:
2. MenC/MenACYW
Rota ismétlő (ha a 3-ban nem kapta meg)
Ortopédiai ismétlő szűrés.

Oltásokról bővebben itt olvashatsz.

Mivel készülj a következő hónapra

Mostantól a mozgás folyamatosan fontos része lesz a babák mindennapjainak, úgyhogy igazából a sok-sok tornával tudsz erre készülni, és lassan elkezdődnek mozgolódni a fogacskák is (ha még nem tették volna meg).

Hogyha bármivel kiegészítenéd, vagy nem értesz egyet, írj nekünk egy emailt ide: mamik@ittegybaba.hu