koraszülött baba
Szülés

Koraszülés

Koraszülés happy enddel

Azért tartom fontosnak, hogy erről a témáról is szó essen, mivel erre egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset készülnek fel a leendő anyukák, mondván ez velük nem történhet meg. Pedig de! És amikor neadjisten bekövetkezik, nem elég, hogy meg kell küzdeniük a szülés okozta alapvető izgalommal, feszültséggel, egy olyan világba csöppennek, ami eléggé távol áll attól, amire készültek.

Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy nem vagyok szakértője a koraszülésnek, az írás teljes mértékben saját élményen alapul és nem hivatott minden részletre kiterjedően elmélyülni ebben a komoly témában. Sokkal inkább szánom ízelítőnek, annak érdekében, hogy egy kis képet kapj kedves leendő Anyuka, mire számíthatsz körülbelül, ha a gólya hamarabb repül be az ablakon, mint ahogyan azt tervezted. 

A mi történetünk “szerencsére” egy kései koraszülésről szól, ahol egyelőre eddig utólagosan semmilyen probléma nem derült ki, de természetesen tudom, hogy nem mindenkinek alakul ennyire szerencsésen ez a szituáció, vannak akik még komolyabb problémákkal kell, hogy megküzdjenek. 

Rólunk tudni kell, hogy egy problémamentes terhesség eredményeképp jött világra (hamarabb), a 34. héten a kisfiam. Normál menetű szülésre készültem és úgy voltam vele még november 17-én, a koraszülöttek világnapján olvasott történetek kapcsán is, hogy “Á, velem ez úgysem történhet meg! Fiatal vagyok, a labor eredményeim tankönyvbe illően normálisak, a gyerek is szépen fejlődik odabent, mi történhet?” Nos a válasz, hogy semmi. Vagyis nem tudjuk. Ilyenkor különböző fertőzések nyomai után kutatnak az orvosok, a méhlepényt is elküldik szövettani vizsgálatra. Szóval nálunk semmi nem derült ki. Pont ezért kerített hatalmába az érzés, hogy ha ez velem megtörténhet, bárkivel előfordulhat, nem kell hozzá semmilyen (kimutatható) alapprobléma. Két koraszülött osztályon is megfordultunk közvetlenül egymás után, egy intenzíven és egy “hízlaldában”. 

Az első állomáson (ugyanitt szültem) az életben maradáshoz szükséges dolgokat sajátította el a gyerek (pl. stabil légzés), a második állomáson pedig kimondottan a stabil és önálló táplálkozás kialakítása volt a cél. 

A kórházban a szülés után egyébként még a koraszülés ellenére is úgy búcsúztam az újszülött gyermekemtől, hogy a normál időre születettek közé teszik, mivel szép nagy baba volt a helyzethez képest. Aztán másnap amikor a gyerekorvos állt az ágyam fölött, miközben én éppen ébredeztem a szülés utáni nem túl kielégítő 2 órás alvásomból, sejtettem, hogy nem jó híreket hozott.

A kisfiam végül a koraszülött intenzíven (továbbiakban PIC) kötött ki. Annak, hogy valaki odakerül, számos oka lehet. Van, akit már eredendően odavisznek, mivel jelentősen idejekorán, vagy kis súllyal, vagy születéskor látható problémával jön a világra. Nekünk 2 órával az elválásunk után derült ki, hogy a légzésével baj van.

Mi volt a normál újszülött osztályhoz képest a különbség? Hát kb. minden. 🙂 Egy ilyen osztályt a következő módon kell elképzelni: 

Egy nagyobb teremben sok pici inkubátor van, vagy azok helye. Vannak zárt inkubátorok, amin csak a kör alakú nyílásokon lehet benyúlni, illetve nyitottak is, amik szabad benyúlást tesznek lehetővé, ezeket felülről melegítik megfelelő hőmérsékletűre a piciknek.  A belépésre és az ottani viselkedésre nagyon szigorú szabályok vonatkoznak. 

Néhány, a teljesség igénye nélkül:

  • A babát csak az édesanya és az édesapa látogathatja ezen az osztályon, de ők legalább nagyrészt korlátlanul (ahol mi voltunk, ott 3 idősávban voltak szakmai egyeztetések az orvosok és nővérek közt, ezek időtartama alatt a szülő sem mehet be)
  • Az osztály melletti csapoknál fertőtlenítős szappannal helyesen (!) és alaposan kezet kell mosni az ajtón belépve rögtön kezet kell fertőtleníteni 
  • Ha utcai cipő van rajtad, akkor lábzsákot kell húzni, ha a kórházban vagy, akkor úgyis papucsban mászkálsz, az rendben van
  • Ha utcáról jössz, kabátot, táskát sem vihetsz be, erre van kialakított hely, ahol tárolhatod
  • A babát az adott napszakban éppen a kisfiaddal foglalkozó nővér tudtával és beleegyezésével rendezgetheted, már ha egyáltalán megteheted (mi nyitott inkubátorba kerültünk)
  • Ha be akarsz nyúlni a babádhoz, fel kell tűrnöd a ruhád ujját
  • Ha a babához szeretnél érni, rövidnek és körömlakk mentesnek kell lennie a körmeidnek (első nap behozattam a kórházba a legdurvább reszelőimet és eltávolítottam róla a csillivilli karácsonyi géllakkomat)
  • Ha a babához szeretnél érni, minden alkalommal kezet kell fertőtlenítened
  • A mobiltelefont felejtsd el, tele van kórokozókkal (ha mégis hozzányúltál, mielőtt bármihez hozzáérnél, alapos kézmosás és fertőtlenítés következzen)

Persze ahány hely, annyi szabály, de a higiéniára mindenhol nagyon kell ügyelni, hogy a fertőzéseket megakadályozzák. (Még békeidőben is, nem csak világjárványok idején.)

Ahol mi voltunk, pár inkubátorra jutott egy nővér, aki folyamatosan figyelte, gondozta a hozzá tartozó kicsiket. Egy infúzió bekötés itt, egy etetés ott, egy pelenkázás amott és még ki tudja mennyi feladat, amit én nem is érzékeltem. Emellett, ha bementünk és kérdeztünk, lehetőségeikhez képest igyekeztek válaszolni, tájékoztatni, hogy az elmúlt órákban történt-e valami említésre méltó a gyerekkel. Orvosok is többen voltak, ők mindig nagyon kedvesen, szakszerűen adtak információt a gyerek egészségi állapotáról és próbáltak biztatni.

Milyen érzés volt?

Őszintén? Nagyon rossz. Nyilván személyiség függő is, hogy ki hogyan áll egy nehezebb helyzethez, de engem teljesen lesújtott. 

Bizonytalanságot és tehetetlenséget éreztem az első napokban. A gyermekem csövekkel a testében indította a kis életét. Nem lehetett velem, mint a többi kisbaba az anyukájával. Oké, kb. bármikor bemehettem hozzá, de teljesen steril közegben egy inkubátor fölött állni és kétszer meggondolni, hozzáérsz-e (vagy egyáltalán hozzáérhetsz-e), nem ugyanaz, mint amikor veled alszik, te dajkálod, eteted, stb. 

Ezen kívül nem tudtuk, hogy meddig tart az az állapot, amíg segítségre szorul. Utólag már azt tudom mondani, hogy minden szuperül alakult, de akkor úgy éreztem, hogy vánszorognak a napok. Senki nem lát bele a babába, senki nem jós, hogy megmondja, hogyan reagál majd a kezelésekre és mikor élhetjük végre a boldog elsőbabások csetlő-botló mindennapjait.

Arról nem is beszélve, hogy ahány nővért, vagy orvost kérdeztünk meg, annyiféle véleményt kaptunk a kilátásokról, amiket ők is statisztikai alapon tudtak megfogalmazni. Az, hogy egy kis ember hogyan veszi az akadályokat és mennyi idő alatt, teljesen egyéni dolog. 

Valahol már olvastam korábban, hogy egyfajta gyász időszakon is keresztül megy ilyenkor az anyuka: el kell engednie ugyanis a terhessége hátralevő részét. Amíg át nem mentem rajta, nem igazán tudtam felfogni, mit jelent ez. Nálam egyrészt azt kellett feldolgoznom, hogy bár kevésnek tűnik már a hátramaradt 1,5 hónap, rengeteg tervem volt erre az időszakra hivatalos ügyintézésen kívül, személyes dolgokig, vagy akár a baba fogadására való felkészülésig. A személyes dolgokon kívül minden hirtelen a férjemre szakadt, aki viszont nem nagyon volt képben jó néhány dologgal eleinte (pl. mosógép elindítása 🙂 ), szerencsére hamar belejött és bár sok dolga volt így egyedül, vette az akadályokat. 

Arról nem is beszélve, hogy mi lett volna ha…Mi lett volna, ha 1, 2, ….10 nappal tovább bent marad. Vagy akár csak pár órával tovább, hogy hathatott volna a tüdőérlelő. Mennyivel fejlettebb lenne a tüdeje, tudna rendesen enni, stb. (Itt arra kell gondolni, hogy egyáltalán képes legyen egyszerre lélegezni és nyelni, nem a kezdeti ügyetlenkedésre, mikor először próbálja az ember mellre tenni és elsőre nem sikerül.)

El kellett engednem azt is, hogy milyen elveim voltak kezdetben a gyermekem táplálása kapcsán. Én mindenképpen szoptatni akartam, de nyilván a gyerek igényei és képességei felülírták ezt. Meg kellett barátkoznom a cumisüvegből történő táplálással is. Igazából úgy voltunk vele, hogy örültünk, ha elkezdett önállóan enni és nem kellett szondán át “leküldeni” neki a tejet egyenesen a gyomrába egy csövön keresztül.

Ki tudott segíteni és mit?

  • A férjem, aki amíg én bent voltam, otthon tartotta a frontot és egyedül fejezte be a baba fogadására való felkészülést. Ez nagyon megnyugtató volt számomra, ez adta a stabilitást, ami segítségével a benti feladataimra tudtam koncentrálni.
  • A család és a barátaim, akik folyamatosan kedveskedtek valamivel: akár egy adag finom hazai étellel, kis gyümölcslével, vagy bármivel, amire bent szükségem volt. 
  • Azok, akik már átmentek ezen, vagy hasonlón: lelkileg akkor sikerült túllépnem egy-egy mélyponton, amikor velük tudtam beszélni. A közös tapasztalás, az elsőkézből jött pozitív tapasztalatok erőt adtak a kitartáshoz és láttam a fényt az alagút végén. Kimondottan kerestem ezeket a kapcsolatokat mind a kórházban,mind pedig a Facebook-on koraszülőknek alakított csoportokat.

Hogy teltek bent a napok?

Ahányszor csak tudtam, mentem a gyerekhez minden különösebb ok nélkül is és sokszor csak néztem, gyönyörködtem benne, csövek ide vagy oda, csudaszép volt. 🙂

Volt ám azért feladatom is: amikor megindult a tejem, 2 óránként fejnem kellett és vinni neki a PIC-re, amit aztán a nővérek odaadtak neki. Ezen a ponton éreztem igazán, hogy teszek valamit azért, hogy a kisfiam összekapja magát és hazamehessünk. Az anyatejnél jobb táplálék nem is kell egy kisbabának, főleg ha korábban érkezett. Igyekeztem éjszaka is megoldani ezt (annál is inkább, mert rém kellemetlen volt, hogy ha egy kimaradt fejés következtében szétázott a “csini” kórházi hálóingem). A köztes időben pedig igyekeztem pihenni, lelket önteni magamba, enni, inni, rendben tartani magam, hogy legyen tejem. Ja és rengeteget mosogatni, sterilizálni a mellszívómat. 

Amikor csak lehetett és az adott nővér is engedte, megpróbálkoztunk az üvegből/mellből történő etetéssel, ezeket mindig előre megbeszéltük, hogy hánykor lesz esedékes és én ekkor pontosan oda kellett, hogy érkezzek. Ha valami miatt egyszer-kétszer megcsúsztam, nem mindig tudtak megvárni, mert más babákkal is foglalkozniuk kellett, itt nem az etetés tökéletesítése volt a fő cél, hiszen intenzív osztályon voltunk. Mikor ilyesmi történt, rettentő csalódott és szomorú voltam, bármi miatt is alakult így. Úgy éreztem, hogy buktunk egy újabb esélyt, amikor a gyerek gyakorolhatja a normális evést.

(Ellentétben a második állomásunkkal, ami már nem volt intenzív koraszülött osztály, itt kimondottan az etetés tökéletesítése volt a lényeg mind mellből, mind üvegből, mikor hogy sikerült. Ha ébredt a gyerek, szóltak és én rohantam, hogy megetethessem.)

Mik voltak bent hasznosak?

  • Finom otthoni kaja
  • Mosogatószer, a babacuccoknak külön mosogatószivacs
  • Visszazárható zacskó (ezekben tartottam a megtisztított eszközöket a mellszíváshoz, ill. jobb híján ezt tettem az elmosogatásra váró és az elmosogatott eszközök alá a kórházi csapnál)
  • Elektromos gőzsterilizáló: a világ legjobb dolga volt bent (de itthon is a top 3 hasznos cuccok listáján van). Míg mások küzdöttek a sterilizáló zacskóval a közös, viseltes mikrónál a közös konyhában, addig én bent a szoba meghittségében vígan sterilizáltam a cuccaimat, ahányszor csak jól esett gyorsan, hatékonyan, csendesen.
  • Mellszívó: én nem tudtam, hogy szükségem lesz rá, így kölcsön kaptam egy kézi mellszívót, de mikor már hazajöttünk, rögtön beruháztam egy elektromosra, azóta is jóbarátom.
  • Jó mobilnet, fülhallgató: gyerek híján a köztes időben netes böngészéssel, filmnézéssel, zenehallgatással ütöttem el az időt és tereltem el a gondolataimat.
  • Körömreszelő: na nem a börtönből való szökéshez. 😀 Ahogy fent írtam, elvárás volt a tiszta és rövid köröm, ha meg akartam fogni a gyereket.
  • Kézkrém: A sok kézmosástól és fertőtlenítéstől a kézbőröm hamar olyan állapotba került, hogy sokszor nem tudtam anélkül behajlítani az ujjaimat anélkül, hogy a bőröm ne repedjen meg és vérezzen. Egy könnyen beszívódó, hűsítő kézkrém sokat segített a közérzetemen.

Persze sok más, normál szülésnél használt dolog is felkerülhetne a listára, pl. melltartóbetét, de én a fenti dolgokat értékeltem leginkább.

Kórházi segítség

  • A kórház(ak)ban, ahol mi jártunk, mindkét helyen volt szoptatási tanácsadó. Különösen az első állomásnál volt kritikus, hogy megtanuljak fejni és napokkal később szoptatni. Szerencsére ebben nagyon sok segítséget kaptam ingyen és bérmentve. A második állomáson még előadást is tartottak nekünk a témában. Ennek külön örültem, mert terhesség alatt egy ilyenre se jutottam el.
  • Pszichológus: vannak kórházak, ahol a koraszülőket pszichológus által vezetett önsegítő körökkel segítik a helyzet feldolgozásában. Érdemes érdeklődni, hogy ha ilyen helyzetbe kerülsz, ott van-e ilyen lehetőség. 
  • Ápolók, orvosok: tőlük rengeteget tanultam, kérdeztem. Ennek köszönhető, hogy utólag már szerencsésnek látom, hogy kicsit tovább kellett bent maradnunk. Biztonságot adott az is, hogy a kicsi életfunckióit gépek monitorozták, így az első napokban, ha valami felmerült (volna), rögtön be tudtak avatkozni. Úgy jöttem haza, hogy képben voltam, mit kell csinálnom a babával, hogyan etessem, rendezzem, így nem féltem, mikor végül kettesben maradtunk.

Mi történik a kórház után?

Nekünk a gyermekorvosunk több olyan vizsgálatot is kiírt, amire nem biztos, hogy egy normál időre született csecsemőnek el kell mennie (pl. csípőszűrés, fejlődésneurológia), vagy ha el is kell menni, egy koraszülöttnél nagyobb jelentőséggel bír, mivel ebből adódóan néhány betegségre, problémára jóval magasabb az esély.

Hogy vagyunk most?

Jelen sorok írásakor épp a gyerek 4. hónapos szülinapjának előestéje van. 🙂 Jól van, már 6,5 kg és lassan alig bírom ráhúzni a 74-es méretű ruhácskákat. Mozgásfejlődésben bőven hozza a normál időre született szintet, talán picit van csak lemaradva. Jó ideig rajta lesz még a “koraszülött bélyeg”, eleve majdnem mindent a korrigált kora alapján kell nézni, de bizony mondom, várakozásokon felüli, ahogy fejlődik a kis lurkó, aminek nagyon-nagyon örülünk. 🙂

Már nem aggódok annyira, hogy felmerül valamilyen rejtett probléma. Érzem én is, hogy minden rendben és ebben a fentebb említett vizsgálatok is csak megerősítenek.

Ahol nagyon sok információt találtam a témában

https://koraszulott.com/, külön kiemelném ezt az oldalt:
https://koraszulott.com/pici-fuzet/

Itt sok olyan fogalom is megmagyarázásra kerül, amelyet egy normál időre történő szülésnél nem is hall az ember. Vannak olyan tipikus orvosi eszközök, kezelések egy koraszülött kapcsán, amire maga az orvos is szakszót használ. Lehet béna, de hiába mondták el, hogy mi történik a gyerekkel, sokszor nem bírtam felfogni abban a lelkiállapotban, de még néha visszaidézni se. Gyakran olvastam inkább utána interneten, hogy melyik kifejezés mit jelent, így jobban megértettem és meg is ragadt.

Illetve Facebook-on a témára rákeresve és ilyen csoportokba belépve nem csak információra, hanem sorstársak közösségére is bukkantam.