Tapasztalataink a szoptatásról II. rész

Ismerkedj meg a mi személyes történeteinkkel a szoptatás témakörében! Büszkén mondhatom mind a négyünk nevében, hogy a babáink 100%-ban anyatejjel táplált bébik, habár az útjaink ennek érdekében eléggé rögösek voltak…

Reméljük, hogy a nehéz pillanatokban eszedbe fognak jutni a történeteink és az, hogy mi sem adtuk fel. Ezért osztjuk meg Veled részletesen és kendőzetlenül őszintén a történteket, hogy tudd, ebben sem vagy egyedül!

Folytassuk tehát a szoptatós sztorijainkat!

III. történet

Három sikeres szopi történet mellett álljon itt egy kevésbé sikeres. Illetve nézőpont kérdése, mivel lassan 6 hónapos a kisbabám és még mindig 100%-ban anyatejes. Viszont semmi sem úgy történt az elején, ahogy elterveztem.

Egyrészt szerettem volna eljutni szülésfelkészítőre, de olyan, számomra munka mellett lehetetlen időpontban voltak, hogy nem mentem, az meg, hogy egy-egy szabadnapot kivegyek, fel sem merült, mert az milyen már.

Ennek hiányában értetlenkedve olvastam az anyukás csoportokban olyan rövidítéseket, mint pl. iszsz. Persze rákerestem, de kb. ennyit foglalkoztam a témával. A nővérem nagyon ügyesen szoptatta egyébként ilyen módon a kislányát és mivel ő volt a közelemben az egyetlen példa, így nekem is magától értetődő volt, hogy ezt szeretném. Kaptam jó tanácsot, hogy ha nem megy, hívjak szoptatási tanácsadót az első napokban, amivel tudtam is azonosulni. Itt le is zártam a témát, majd megtanítják.

Snitt. 34. hét, 4. nap. Enyhe fájdalmakkal hemperegtem egész délután a kanapén, 20:53-kor elfolyt a magzatvíz, koraszülés. Na, hát ez minden volt, csak az nem, amire számítottunk. A váratlan szülés után a kisfiam inkubátorban igyekezett összekapni magát az életben maradásra, tele csövekkel, infúzióval, miegymással. Hát megmondom őszintén, sok minden érdekelt ekkor, csak az nem h mit eszik, mert a csövek megoldották helyettem. Egy nap múlva megtudtam, hogy már anyatejet kap közvetlenül a pocakjába pici csövön, ún. szondán keresztül. Na de kinek az anyatejét?

Donor tej

Itt ismerkedtem meg a donor anyatej fogalmával és egyébként örültem neki, hogy egyáltalán ilyen van, addig sem a mumust, a tápszert eszi. 2. PIC-es éjszakankon pityeregtem az inkubátor mellett, mikor egy nővér elég nyersen megjegyezte, hogy jó lenne, ha mostmár tejet fejnék neki, mert elfogy a donor tej. Pánikba estem, hogy ezt mégis hogy kell, így másnap reggel megkerestem a csecsemősöket. Ők pont nem értek rá, de kisvártatva engem keresett egy kedves hölgy a szobámban. Először azt hittem, baj van a babával (valahányszor kerestek, ezt hittem), de kiderült, hogy ő a PIC szoptatási tanácsadója. Elmondta a fejés alapjait, összeraktuk a kis kézi mellszívóm és megmutatta, hogyan masszírozzam a mellem, hogyan fejjek kézzel és az első pár cseppet (2, azaz 2 ml-t!!!) egy icipici fecskendőbe gyűjtöttük. Berobogtam vele a PIC-re, kb. olyan diadalittasan, mintha maga a Szent Grál lenne nálam, de tudjátokmit? Számomra az is volt.

Aztán így ment ez 2 óránként. Legközelebb már 4, majd 10 ml-t sikerült fejni, majd hadra fogtam a kézi mellszívót is. 2 óránként nyektettem a készüléket, majd mosogatás, sterilizálás. Reggel, este, éjszaka, mindegy volt. Ha nem fejtem, szétázott a hálóingem és a férjem nem mindig győzte hordani a tisztát, úgyhogy már csak ezért is muszáj volt.

Tudtam, hogy milyen sokat számít, hogy belőlem tápláljak a babát,így csak ez lebegett a szemem előtt. Rengeteget bőgtem, nem volt étvágyam, inni sem volt kedvem, de mindig megszólalt bennem egy kis hang, hogy így nem lesz tej. Úgyhogy erőt vettem magamon és csináltam tovább, most mást úgysem tudok a babáért tenni. 

Szoptatási tanácsadó

Szerencsére 3 nap után megszűnt a non-stop szondázás és megpróbálták cumisüvegből etetni a babát. Nem ment túl jól, alig evett. Jött ismét a szopi tanácsadó, hogy próbáljuk meg mellre tenni. Rá kellett jönnünk, hogy a testi adottságaim miatt ez bimbó kiemelő nélkül nem fog menni, úgyhogy a férjem 5 perc alatt hozott egyet a földszinti patikából, ezzel már sikerült pár percet szoptatni. Cefetül fájt és legalább négyen nézték, meghittebbnek álmodtam az elsőt. Innentől kezdve minden nap próbálkoztunk egy-két alkalommal. Kiemelővel és anélkül, tanácsadó jelenlétében és nélküle, de nem volt értékelhető szopizás (mértük mérleggel).

A babához 3 óránként mehettem etetni, vagy mellből, vagy üvegből, de egyszerűen egyikkel sem ment. A szoptatást annyira nem szerették a nővérek, mert akkor valamelyiküket lekötöttem időnkent, pedig volt dolguk rengeteg. Biztattak azért, hogy napok kérdése és jó lesz, de nem. Fél óráig próbálkozhattam átlagosan, aztán szonda. Minden ilyen alkalommal megsemmisültem, mert tudtam, hogy az a hazamenetelünk záloga, hogy egyen önállóan. Majd az első kórházban 10 nap után eljött a pont, amikor mennünk kellett, oda már túl nagy volt a gyerek, így átkerültünk egy másik helyre, egy „hízlaldába”, ahol minden kizárólag akörül forgott, hogy szoptassak, fejjek, etessek. 

Itt már mindenki „csak” ezzel küzdött, így egy picit másabb lett a hangulatom, abbamaradt a konstans rettegés, hogy milyen baj fog kiderülni. Cserébe elég spártaiak voltak a körülmények, itt emiatt nem volt étvágyam. (Nem a legínycsiklandóbb élmények közé tartozik átjárni a Belgyógyon, mindenféle szagokat belélegezni, majd egy omladozó, hideg szobában tejet varázsolni, ahonnan imadkozol, hogy ne vigyél haza semmit. 1 nap után kivettem a kórháztól 2 percre egy csinos szobát, így ez megoldódott.) Ha ébredt a gyerek, szólt a nővér, mentem szoptatni a kis bimbókiemelőmmel, ha nem szopizott eleget, megetettem üvegből a lefejt tejemmel. Reggel 5-től este 10-ig én etettem a gyereket, éjjel a nővér, én pedig éjjel felkeltem, fejtem és vittem reggel. Ekkorra már annyi tejem volt, hogy el sem tudta fogyasztani.

Napról napra egyre többet evett, ennek ellenére. Adagok szerint éltünk, 35 ml 3 óránkénti etetéssel. Ezt szokta meg az elején és erre állt be később, már nem keltették időközönként.

A hazai gyakorlat

Amikor távoztunk végre haza, 3 óranként evett 45 ml-t, így az első napokban én is így adagoltam neki, aztán figyeltem, hogy elég-e. Ha nem, szép lassan emeltem az adagot. Napközben megébredt, de sohasem sírt, de mindig megetettem a kórhazban megszokott módon, éjjel pedig keltettem. Sokat cicizett is, de ha nem jött össze az adag, lefejt tejjel pótoltam ki. 3 hónapos koráig minden evés előtt és után mértem, ha cicizett, mert rettegtem, hogy nem fog hízni, vagy kiszárad és mehetünk a kórházba. Szerencsére az aggodalmam nem igazolódott be, most 5,5 hónaposan már közel 8 kg. 4 óránként etetem, így éhezik meg ő is kb., de ha köztes időben nyűgös, csuklik, bármi, akkor is megkínálom cicivel.

Már nem méregetem, van egy mennyiség amennyit elfogad, de jól be kell lőni, hogy ez mennyi, mert ha többet adok üvegből és nem eszi meg, az megy a lefolyóba és kár érte. Nem ezért sajtolok ki magamból minden cseppet. Jellemzően fejek neki és a nagyját üvegből kapja, de ha még kér, akkor mellre teszem. Ez azért alakult így, mert ha egy-két hétig csak szopizott, apadni kezdett a tejem és csomós lett a mellem. Sokszor már csak a komfortszopizik mostanában, de nem baj számomra. Ha elfogadja, én nagyon szeretem a szoptatás élményét. Szóval ez van nálunk: a cumisüvegek, fejés, ipari mennyiségű sterilizálás megmaradt a szopizás mellett, de már nem érdekel, csak anyatejet ehessen minél tovább. 🙂

IV. történet

Már néhány napja kórházban voltam terminus túllépés miatt. Többféle módszerrel próbálkoztak megindítani a szülést, végül az oxitocin meghozta a fájásokat, de hiába csöpögött órákon át, végül sürgősségi császár lett belőle. Szerencsére a kórház, ahol szültem, lehetőséget biztosított az aranyórára, így kisbabám az apukáján élvezte a bőrkontaktust, vagyis szőrkontaktust. 🙂 Miután visszakerültem a kórterembe, a szülésznő segített mellre helyezni a babán, aki nagyon ügyesen szopizni is kezdett. Tudtam, hogy van tejem, mert az utolsó hetekben már látványosan ázott a pizsamám. 

A vajúdás során kapott töménytelen oxitocin meghozta a hatását, és már másnap megindult a tej, azaz a tejbelövellés. Pamela Anderson kismiska lett volna mellettem, akkorára duzzadtak a melleim. Nagyon fájtak. Nagyon. De akkor nem tudtam, hogy ez még csak a bemelegítés. Amikor csak ébren volt, és amikor csak lehetett, mellre tettem kisbabámat, emellett fejtem is, hogy ha éjjel megéhezik, tejet kaphasson tápszer helyett. Volt is mennyiség, de annyira duzzadtak voltak a melleim, hogy a babám nem tudta rendesen bekapni a mellem. (Ezt mondjuk akkor még nem tudtam, és nem is mondta senki.) 

A második napon már sebes volt mindkét mellbimbóm. Vagyis csak az egyik, mert a másikon vérhólyag volt. Az egyik csecsemős mellbimbóvédőt hozott, hátha azzal könnyebb lesz, és nem fog fájni. (Pedig se nem befelé forduló, se nem lapos a mellbimbóm, így nem kellett volna, mert azzal csak nehezítettem a kisbabám dolgát.) Első alkalommal valóban könnyebb lett, de később sehogy sem tudtuk használni, pedig anyósom és a férjem is szerzett két különböző fajtát. 

Hazajövetelünk előtti éjjel sírva kínlódtam a fejőgéppel. Mivel hangos volt, és nem akartam felébreszteni a szobatársam, így kimentem a folyosóra konnektort keresni. Az éjjeli műszak megsajnált, és kezelésbe vettek. Az egyik szülésznő még egy kis oxitocinos vattát is adott, hogy dugjam az orromba, hátha az megindítja a tejet. Kínomban már röhögve selfiztem a férjemnek, hogy újabb kihasználatlan lyukat találtak rajtam a szülészeten. A másik meg masszírozta fejés közben. Forró zuhany alá dugtak, aztán meg kötést cseréltek a hasamon, mivel teljesen elázott. (Ezúton is köszönöm nekik.)

Annyiszor masszíroztam a melleim, hogy már fájt a csuklóm, végül az egyik csecsemős közölte, hogy a belövellt mellen semmi nem segít. Én azért itthon próbálkoztam tovább meleg zuhannyal, ami valóban csökkentette a fájdalmat, fejéssel, és a kisbabám gyakori szoptatásával, és masszíroztam a mellem. Ez utóbbit nem szabadott volna. Ugyanis a mellben nem az izomszövetek fájnak ilyenkor, hanem duzzadt picike mirigyek, amiket az erős masszírozás károsít, megalapozva a későbbi mellgyulladásokat. A többi császárral szült kismamának nem volt egyáltalán teje még, a családban több császárral szült rokon is van, mindenkitől azt hallottam, hogy ha császárral szülök, akkor nem lesz tejem. Így meg voltam győződve, hogy nekem sem lesz elég. Fejéskor hiába láttam, hogy 10-20 ml van az üvegben, hiába tudtam, hogy picike a gyomra még és ennyi bőven elég. 

Lenne, ha a kórházban nem adtak volna neki tápszert, így mire hazaértünk, tényleg mennyiséget evett. Ezt a melleim még nem követték le. A kisbabám türelmetlen volt, sírt az éhségtől, én meg azért mert ő sírt, úgyhogy a férjem feltépte a tápszeres doboz tetejét, amivel buktuk is a csatát a tápszer mumus ellen. Viszont ahogy tele lett a pocakja és elaludt a baba, én azonnal fejni kezdtem, hogy az elmaradt ingert pótoljam a melleimnek. Két napig pótoltuk tápszerrel a mennyiséget egy-egy alkalommal, általában este, utána a szoptatások végén a lefejt tejet adtam, végül azt is elhagyhattuk. 

Cumizavar

Eddigre ki is alakult babámnál a cumizavar. Bár nem utasította el a mellet, az alakulgató technikába szépen bezavartunk a mellbimbóvédővel és a cumisüveggel. Hiába próbálkoztam alternatív etetési eszközökkel, svédpohárral, kanállal vagy fecskendővel a pótláskor, nem tudtam elég lassan a szájába adagolni, így folyamatosan öklendezett, és még nagyobb sírás lett a vége, csak a cumisüveg jöhetett szóba. 

Állandóan feszült a mellem, így folyamatosan fejtem. A sebekből csordogáló vér miatt az anyatej rózsaszín lett sokszor. Ezt elméletileg megkaphatta volna később a kisbabám, hiszen szopi közben is így jutott hozzá. Néha még vér is volt a szája sarkában tej helyett. Nekem azonban már a kis vámpír is betett, nemhogy az üvegben a visszataszító látványt nyújtó véres tej, így az ment a lefolyóba. 

A sebeim nem gyógyultak. Hiába kentem lanolinos krémmel, vastag var volt rajtuk, így meg is érkezett az első mellgyulladásom lázzal, hidegrázással, mindennel. A melleim ekkor égtek csak igazán. Úgy éreztem, mintha a mellkasomon két héliumos lufi lenne, amit meggyújtottak. Piros foltok jelentek meg, és egy keményebb csomót is észrevettem. Sok helyen olvastam, hogy ilyenkor pihenés javasolt (na azt hogy?) meleg a mellre, hogy könnyebben megnyíljanak a tejcsatornák, ill hűtött káposztalevél szoptatások között, de semmiképp sem nedves borogatás. Ekkor tett jó szolgálatot a Lansinoh mellpárnája. Nem mondom, a zselépárnákhoz képest borsos ára van, viszont lyukas középen, így fejés vagy szoptatás közben is lehet használni. A legtöbbet azonban az ekkor brutál módon fájdalmas szoptatás és a forró zuhany segített. Miután szoptatással és fejéssel kiürült a mellem amennyire csak lehetett, a zuhany alatt finoman masszírozni kezdtem. (Addigra csatlakoztam a lenti Facebook csoporthoz, ahol kiderült, hogy megtelt mellet tilos nyomogatni, rázogatni, mert sérülést okoz!) 

Először a bimbóudvarnál, majd egyre feljebb a csomó felé próbálkoztam, mert  ekkor már logikus volt, hogy valahol a csomó előtt van valami elzáródás, így a csomót aztán hiába nyomkodom. 4 nap alatt sikerült legyűrni a gyulladást. 

A sebeim továbbra is maradtak, sehogy sem akartak gyógyulni. Hol egyik, hol másik volt nagyobb, attól függően, melyikből szoptattam többet. Egyfolytában kentem bimbóvédő krémmel, anyatejjel, fedetlen cicikkel mászkáltam itthon, mert se a feszülő melleim, se a sebes mellbimbóim nem viseltek el textilt. Ha párnát tettem oda, beleragadt a seb és könnyek között tudtam levenni. Így egyfolytában össze-vissza csöpögtettem mindent a lakásban, amit azonnal töröltem is le, mert a megszáradt anyatejet rohadt nehéz felmosni.

Teltek a napok, hetek, a szoptatás továbbra is fájt, sebek maradtak, de fogakat összeszorítva csináltam. Mivel a kisbabám imádott szopizni, és egymásba értek a szopik, ezért volt időm közben szinte mindent megnézni, elolvasni a témában. Nem akartam elfogadni amit a védőnő mond, miszerint a szoptatás fáj. Figyeltem a száját, állát, néztem, hogy a csípője, válla egy vonalban, összeérünk, de akkor mi a fene nem stimmel? Hogy a francban lehet ezt évekig csinálni? Nem lehetek ennyire gyenge! Már rémálmaim voltak a szoptatástól. Minden mellre helyezéskor szorítottam a lábujjaim, hogy kibírjam. Közben lezajlott újabb 2 mellgyulladásom. A harmadiknál egyszer csak elszakadt a cérna. Nem tudtam befelé sírni, hanem hangosan zokogtam közben. Ekkor mondta a férjem, hogy ez nem mehet így tovább! Hívjunk valami vajákos Biri nénit, sámánt, ördögűzőt, akárkit, mert csak van erre valami megoldás. 

Megérkezett a segítség

Őszintén szólva nem értem, miért vártam ennyit, hogy szoptatási tanácsadóhoz forduljak. Egy óra alatt a tökéletes megvilágosodást hozta el nekünk. Megvizsgálta a kisbabámat, hogy nincs-e lenőve a nyelve, és hogy nincs-e szájpenész/gomba, ami miatt nem gyógyulnak a sebeim. Szerencsére egyik sem volt. A gond a fránya mellrehelyezéssel volt. 

• Nagyon féltettem a törékeny kis testet, fogalmam sem volt, hogy lehet biztonságosan forgatni a mellre helyezéshez. Emiatt pólyában szoptattam. Bár is biztonsággal tartottam, de abban nem tudta hátrahajtani a fejét ahhoz, hogy jó nagyra nyissa a száját. Bár akkor ezt még nem tudtuk,  feszes volt a fejbiccentő izma, így a helyzetünket az is nehezítette. 
• Az állandó fejéssel felborult a kereslet-kínálat, és a tejtermelésem valahol a sztratoszférában mozgott. Mivel meggyőződésem volt, hogy hamar elmegy a tejem, ezért szoptatás után mindig porzásig fejtem a melleim. A következő szoptatásra úgy megteltek és olyan feszesek voltak, hogy csoda, hogy nem pattant le róluk a babám, nemhogy normálisan be tudta volna kapni. 
• Az elektromos mellszívótól erős lett a tejleadó reflexem, így a kisbabám egyfolytában próbált hátrálni a mellemtől, hogy a szájába zúduló tejtől ne fulladjon meg. Emiatt egyre hátrébb került szoptatáskor, kevesebbet kapott be a mellből. Épp csak a mellbimbót érte, ami a kemény szájpadláshoz dörzsölődött, nem a hátsó lágy szájpadhoz. Emiatt éreztem úgy, mintha dörzspapírral kezelne a kisbabám minden szoptatás alatt. 

A szoptatási problémák megoldása többlépcsős volt:

• Szoptatáshoz el kellett felejtenem a pólyát. Megtanultuk, hogy tudom a fotelunkban kényelmesen és biztonságosan fogni. A méreteim miatt nekünk a kereszttartás és a hónaljtartás vált be. 
• Nem mérlegeltem többet szoptatás előtt és után, mert egyértelmű volt, hogy sok a tejem. A kisbabám a legtöbb kortársát lepipálta a növekedésben, így teljesen felesleges volt minden étkezéskor mérni. 
• Szoptatás előtt mindkét mellből lefejtem 20-30 ml-t, kézzel, így felpuhult a bimbóudvar, jobban be tudta kapni, emellett a kezdeti nagy tejbeömlés is elmaradt. Később elég volt már csak átmasszírozni a bimbóudvart, hogy ott puhább legyen, és könnyebben be tudja kapni. 
• Mivel nem dörzsölte folyton a mellbimbót, így a sebek gyógyulásnak indulhattak. Octenisepttel és Aloe Firsttel kezeltem, mert kivételesen fertőtleníteni kellett. Azóta is látszik a nyoma, annyira mély volt a seb, hogy -bár ezt csak én veszem észre- heget hagyott maga után örök emlékül. 
• Megtanultam helyesen a szájába helyezni a mellbimbót: 
  • Mellet bimbótól 2-3 ujjnyira átfogtam
  • Hátranyomtam a mellkasom felé 
  • Bimbóudvart összenyomtam
  • Hüvelykujjat kicsit elcsúsztatom, hogy a mell aljából többet tudjon bekapni
  • Ebben a helyzetben teszem rá a babát. Nem én hajolok rá, hanem őt húzom oda. Egészen annyira, hogy az orra hegye érjen a mellhez. 
  • Ha nem nyitja elég nagyra a száját, akkor megcsiklandozom a szája sarkát
  • Ha nem jól sikerült, akkor bedugom a kisujjam a szája sarkába és kezdjük elölről. Volt, hogy 20-szor tettem mellre, mire tökéletesen sikerült. 

Mindezeken felül már magával a jelenlétével rengeteget segített a laktációs tanácsadó. Annyira kedves volt velem, hogy az legalább olyan sokat ért, mint a tanácsai. Megdicsért abban, amiben jó vagyok. Az anyaság annyi döntést és állandó bizonytalanságot hozott magával, hogy ez a megerősítés hónapokra feltankolt és a legnagyobb ajándék volt, amit csak kaphattam abban az időszakban. 

Amíg meg nem nyílt az összes tejcsatornám, még volt mellgyulladásom, és a tejbelövelléses durva masszázsnak hála ez várható is volt, de még a kialakulása előtt el tudtam csípni. Forró zuhannyal, zuhany alatti kézi(!) fejéssel meg tudtam előzni a komolyabb lázat. Emellett olyankor semmilyen házimunkát nem végeztem, maximum betettem a tányérom a mosogatóba. 

Miután meggyógyultak a sebek, kiderült az ég, a szoptatás kezdett tényleg olyanná válni, mint amilyen csodálatos érzésnek leírják. Néhány hét után azonban újabb csomót vettem észre. Sebem nem volt, hiába változtattam testhelyzetet, hogy a kisbabám álla a csomó felé nézzen. A sikerért már négykézláb álltam a kisbabám fölött, és egy kezes fél plankben próbálkoztam. 

Tejkő

Nem akart múlni. Szoptatás kezdetekor mindig szúró fájdalom hasított a mellbimbómba. Néhány nap után azt vettem észre, hogy hamarabb kell mellet váltanom, apadni kezdtem. Az esti hosszú szopi után a fürdőszobában alaposan megvizsgáltam magam. Pici fehér pöttyöket találtam a mellbimbón. Tudtam, hogy ez nem odavaló és tuti ezek felelnek a problémáért. Beugrott, hogy olvastam a tejkőről, ill. a blebről, de elhessegettem magamtól a gondolatot. Túlságosan ijesztő volt, hogy a mellbimbómat nyomkorásszam, meg tűvel szurkáljam. Ahogy haladtam mm-ről mm-re az átvizsgálással, az egyik ilyen pötty elmozdult, a szökőkút pedig megindult. Földöntúli volt a megkönnyebbülés, amit éreztem.

Nem is kellett több, hiába voltam fürdés után, ismét jól megsikáltam a kezem, és nyomkodni kezdtem a pici pöttyöket. Gríz méretű szilárd, de mégis puha besűrűsödött tej zárta el a tejcsatornák kivezetőnyílását. Azonnali megkönnyebbülést hozott az eltávolításuk. Ezután kézzel fejtem, a mellszívó nem bizonyult hatékonynak ekkor. Azóta minden nap ellenőrzöm, hogy termelődött-e, de már gyorsan megtalálom, mert mindig ugyanott bújnak el a kis szemetek. 

Közben lassan összeszoktunk, ment minden, mint a karikacsapás, mikor a kisbabám megbetegedett. Náthás lett. Persze tudom, nem egy bubópestis, de az eldugult orr szopi közben komoly gond, ugyanis nem lehet egyszerre szájon át levegőt venni és szopizni is. A nátha ráment a torkára. Jött a szopisztrájk. Minden másodperc, amit cicin töltött, a világot jelentette. Forgattam szegényt, mint mókus a mogyorót, hátha a másik mellen, másik pozícióban majd elfogadja, vagy tovább tud szopizni. Ekkor tanultunk meg cici nélkül elaludni, ami nagyon kemény meló volt. 

A folyamatos fejés miatt akkora túlkínálat alakult ki, hogy miután teletömtük a fagyasztót, anyatej donor lettem. Mivel a városunkban nincs anyatejgyűjtő állomás, így ez nem ment könnyen, de ebben is segített a laktációs tanácsadó. Találtunk egy tejtesót, aki az első hónapokban szintén 100%-ban anyatejes baba volt. 

Bár már megkezdtük a hozzátáplálást, a kisbabámnak továbbra is a legjobb barátja a cici. Mosolyog, mikor meglátja, néha gagyog is  hozzá, és ha épp úgy tartja kedve, hála a fejlett finommotorikának, bárhol képes kikapcsolni a szoptatós trikót, hogy köszönjön a legjobb barátjának. 😅 A kisbabámnak nagyon jó a humora…

Hasznos oldalak a szoptatásról:

www.lll.hu
www.szoptatasportal.hu
http://szoptatas.info/sites/default/files/ujszulottek_szoptatasa.jpg
http://szoptatas.info/bababarat_kezdemenyezes/korhaz/hasznos_dokumentumok
http://szoptatas.info/bababarat_kezdemenyezes/korhaz/hasznos_dokumentumok

Extrák

Amiről talán még sohasem hallottál

Létezik járulékos mellbimbó is, azaz 3., de akár 4. mellbimbó is, amely a szoptatás során, ha tartalmaz mirigy állományt különösen nagy figyelmet igényel. A tejléc mentén kifejlődött plusz mellbimbókat legtöbbször egyéb szűrővizsgálaton mellékesen diagnosztizálják, már kislány korban és ha tudsz arról, hogy ilyened van, akkor már a terhesgondozás elején jelezd a nőgyógyászodnak. Születendő gyermeked is érdemes lesz majd figyelni, hiszen valószínű Ő is azon kevesek közé fog tartozni, aki ilyen extrákkal bír, mert halmozódás jellemző a családokban (de nem örökölhető).

Lektorálta: Dr. Zátonyi Adél, a gyulai kórház gyermekosztályának neonatológus főorvosa, szoptatási tanácsadó

Hogyha bármivel kiegészítenéd, vagy nem értesz egyet, írj nekünk egy emailt ide: mamik@ittegybaba.hu