szoptatasi_tapasztalatok_1
Kötődés,  Szoptatás, etetés

Tapasztalataink a szoptatásról I. rész

Bár a szoptatás az egyik legtermészetesebb dolog a világon, mégis előfordulhat, hogy egy kis idő kell majd, amíg összeszoktok a babáddal. Ez akár hetekig, hónapokig is tarthat, és sajnos sok zökkenő nehezítheti. Ezek a zökkenők néha egész hegyeknek tűnnek. Ritka, hogy valaki rögtön az elején ráérez a szoptatásra. 

A legfontosabb, hogy NE ADD FEL! Bár ezt az elején, sírás közben, a fáradtságtól az ájulás szélén lebegve, nehéz elhinni, később tényleg gyönyörű élménnyé, és a kötődés egy olyan formájává válik, ami semmihez sem fogható, és tökéletes megoldás lesz nagyon sok problémátokra.Gondolj arra, hogy minden egészséges nő tud szoptatni, viszont az tény, hogy a szoptatás legtöbbször kemény munka.

Egyszer volt, hol nem volt… az ANYATEJ

Ahhoz, hogy Te ne a saját bőrödön tanuld meg, … szeretnénk érzékenyíteni Téged a témára a mi szoptatós történeteinkkel. Fogadjátok szeretettel, empátiával őszinte sorainkat, amelyek cikké formálása egy terápiás gyakorlattal is felért számunkra.

I. történet

Nagyon felkészültnek gondoltam magam. Jártam szülésfelkészítőre, szoptatási tréningre, úgy gondoltam, hogy ez sima ügy, minden egészséges nő tud szoptatni, úgyhogy menni fog. Aztán egy hosszú, 16 órás szülés után kimerülten próbáltam cicire tenni a kisbabámat, aki szintén ki volt fáradva, és hát nem úgy ment, ahogy kellett volna. 3 napig gyakorlatilag abból álltak a napok, hogy félcsupaszon, gátsebbel ültem az ágyon és próbáltam mellre tenni a kisbabám, ami hol összejött, hol nem. Amikor nem jött össze és nagyon sírt próbálkoztam a csecsemősöknél, hogy segítsenek mi lehet. Az egyik alkalommal adtak cukros vizet és cumit, illetve már nyomták is a gyerek szájába, a másik alkalommal megnyomkodták a mellbimbóm és kinyomták belőle a várt kolosztrumot, és mondták hogy kenjem a bimbómra és hogy fürödjek meg meleg vízzel.

A kórházi időszakról

Nagyjából ennyi “segítséget” kaptam szoptatás ügyileg. Plusz jeleztem, hogy tejfehérje allergiám van, szóval valami mentes ételt szeretnék kapni, úgyhogy szépen kaptam reggel a zsemlét sajttal, mackó sajttal, vajjal, ebédre a főzelékeket. Mondanom sem kell, hogy nem tudtam enni semmit, csak amit a férjem behordott. Valószínüleg ez sem segített abban, hogy könnyen menjen a szoptatás. Aztán jött a várva várt hazamenetel napja, ekkor már 4 éjszakát töltöttünk a kórházban mivel 5 óra után született meg a gyermek. Tehát 4 nap alig alvás és alig evés után egy kis cetli fogadott a kisbaba feje felett a tologatón, túl sokat vesztett a súlyából és besárgult. Na én itt semmisültem meg, hogy ezt hogy meg miért és most mi lesz.

Ekkor volt először, hogy valaki érdemben odajött és segített, illetve nem is, mert csak azt csinálta ami én már napok óta, próbálta cicire tenni a kisbabát, majd 5 perc után feladta és közölte, hogy akkor fejjek le 30 ml-t. Ok, akkor irány a bolt, kézi fejőt venni, sterilizálni.

TIPP: Olvasd el, hogy szerintünk miket érdemes magaddal vinni a kórházba!

Fogalmam sem volt egyikről sem, sírva mosogattam a wc csapja alatt a dolgokat, próbáltam elolvasni a használati utasítást a sterilizálónak. Nem ment. Nekiestem még egyszer, valahogy összekapartam magam és elvánszorogtam a folyosó másik végében lévő mikróig, sterilizáltam, megégettem magam, visszavánszorogram, és kezdődött a nyikorgás a pumpával.

Igazából innentől kezdve összefolynak a dolgok, a kisbabámat kék fénnyel kezelték, én fejtem és sterilizáltam, próbáltam szoptatni és mérni, hogy evett-e, és végig sírtam. Igazából most is, ahogy írom.

Fordulópont

Az első mérhető mennyiséget éjszaka sikerült fejnem, amikor 1,5 óra alatt sikerült 1 adag tejcsit lefejnem, onnan tudom, hogy közben egy egész filmet megnéztem, így tudtam picit elterelni a figyelmem. Azóta viszont ha elkezdem nézni ezt a bizonyos filmet, beindul a tejem. Na szóval lefejtem egy adagot, amit gyorsan oda is adtam a kisbabának, és már kezdhettem is újra a fejést. Másnap hazaengedtek a kórházból, de azt a lesajnáló tekintet és félmondatot, hogyha nem fog ez jobban menni akkor újra egy kórházban fogunk kikötni, nem kívánom senkinek.

Később aztán otthon is hasonlóan telt az első 2-3 hét, szoptatás, kisbaba lemérése, idegeskedés, hogy mennyit evett, adjak-e lefejt tejet, mekkora most a kis gyomra, vagy adjunk neki tápszert, hogy megerősödjön, vagy mi legyen. Közben próbáltam használható tudást felszedni a témában, például hogy van szaporító fejés, amit alkalmazva kb a 3. hétre jött meg úgy igazán a tejem és indult be a tejleadó reflexem is. Szóval rendesen megdolgoztunk ezzel, a gyerek is és én is. Viszont azóta nagyon megszerettük mindketten, a kis 4 hurkás combokkal valószínüleg egy picit túl is kompenzálom a dolgot, de hát nem múlt el nyomtalanul az a félmondat.


Összegzés

Életem egyik legnehezebb melója volt ez, de ha kellene, újra végig csinálnám.
Ami erőt adott:
– tudtam, hogy mindenki tud szoptatni, ezért nem adtam fel
– olvastam, hogy régen a nedves dajkák akár 7 gyereket is szoptattak egy nap, szóval bármennyire is fájt, arra gondoltam, hogy hát ez ilyen, nem lesz tőle bajom, ki kell bírni
– mivel tejfehérje allergiám van, és a kisbaba eléggé mini me, nem akartam, hogy neki is ez legyen, így mindenképpen szoptatni akartam
– igazából a külvilág nyomása, hogy az anyatej a legjobb a babának is motivált, nem feltétlenül jó motiváció volt ez, de motiváció.

II. történet

Ittegybaba társammal egyetemben jártam szülésfelkészítőre, ahol egy szuper összefoglalót is kaptunk a szoptatással kapcsolatban, de én valahogy végig idegenkedtem tőle és azt gondoltam, hogy nekem ez nem fog menni. Majd császármetszéssel megszületett a kisbabám és az aranyóra helyetti aranypercekben, mint eminens jó diák, a cicimre is tettem, ismerkedjen csak az illatokkal. Ennek ellenére az első közös napunk további részében eszembe sem jutott, hogy Ő esetleg azért sír, mert szoptatnom kellene. Túlságosan is a szülés körüli sokk hatás alatt voltam. Aztán amikor egyszer csak felfogtam, hogy az a furcsa hang amit hallok a szoba egyik-másik sarkából, azok vagy a kézi mellszívóból vagy egy szopizni próbáló kisbabából jönnek, akkor leesett a tantusz és belenéztem a hálóingembe, hogy ezt most hogy is kéne?

De nekem a negyedik napig nem volt semmilyen sikerélményem. A babám erőből tolta el magát a cicimtől, pedig anyukám és az anyósom is belógtak a szobába, hogy segítsenek nekem a mellre helyezésben; majd mikor tápszerért könyörögtem a csecsemősnek a folyosón, mert nem bírtam kézi mellszívóval semmit sem kipréselni magamból, közben pedig tudtam, hogy a cukros vizezés most már nem mehet tovább, akkor a kezével a kolosztrumot -igen a folyosó közepén, ahol látogatók is voltak-kinyomta a hálóingemre. Ezzel engem lelkileg teljesen megsemmisítve, hiszen az előző éjszakát azzal töltöttem, hogy ezt próbáltam kivarázsolni magamból -mert tudtam, hogy a babám immunrendszerének kialakulásában milyen fontos szerepe van. Ez volt szerintem a fordulópont, amikor végérvényesen eldöntöttem, hogy én ezt csakazértis…!

Az otthon nyugalmában

Az itthon töltött első 2 hét is katasztrófális bénázásokkal telt, itthon már a férjem segített mindenben: előkészülni a szoptatásra, mellre helyezni a babánkat, tartani, vizet hozni, fogni a kezem vagy simogatni a fejem, mert annyira fájt a szoptatás…végül laktációs tanácsadót is hívtunk. A második fordulópont itt történt, hiszen Ő a kisbabánkat és engem is alaposan megvizsgált és megerősített abban, hogy szoptatási szempontból tökéletesen összeillünk és hogy menni fog ez. Begyakoroltuk a szoptatási pózokat, de nem csak egy helyen, hanem a lakás minden szoptatásra minimálisan alkalmas részén is átvettük, hogy is kellene. Nem játékbabával, nem magamban, hanem a gyermekemmel. Ez nagyon hasznos volt, de még az ezt követő héten is volt, hogy elbizonytalanodtam és szívem szerint a tápszerhez nyúltam volna…de a “csakazértis” jobban dolgozott bennem, ezért nem adtam fel.

Magunkra maradtunk

Aznap, mikor a férjem ismét munkába állt, rettegtem, hogyan is oldom majd meg egyedül a babánk ellátását. Úgy éreztem, hogy nem vagyok elég összeszedett…hol a vizem, a kis takaró, ki tartja majd addig a gyereket, míg elhelyezkedek a szoptatós székben a szoptatós párnával a kezemben, hol a telefonom- mert ha véletlenül elszenderedik eszegetés közben, nincs az az Isten, hogy megmozduljak, ha hívnak/írnak nekünk. Aztán valahogy eltelt az a nap is és végülis belejöttünk ebbe a szoptatósdiba a kisbabámmal. Már a lakás bármely pontján, bármilyen pózban meg tudtam etetni, de akkor felütötte a fejét egy újabb stressz faktor…nem múlik a sárgasága és lehet hogy a tejem miatt?

Idézet a Bethesda honlapjáról: Sok esetben a szopós babák elhúzódó sárgasága hátterében az anyatej áll. Ugyanis az anyatejben normális körülmények között is lehet olyan összetevő, amely a máj bizonyos enzimét gátolva késlelteti az epefesték lebontását. Ebben az esetben a csecsemők jól fejlődnek, egészséges csecsemő benyomását keltik. Természetesen az anyatej okozta elhúzódó sárgaság diagnózisát, csak akkor mondhatjuk ki, ha egyéb elhúzódó sárgaságot okozó okokat kizártuk. Ha orvosi utasításra, néhány napra kihagyjuk az anyatejet – addig az újszülött tápszert kap – általában a sárgaság gyorsan megszűnik.

Fontos, hogy tudd, a szoptatás szüneteltetése már nem korszerű mondja az elhúzódó sárgaság problémájának megoldásában, ennek ellenére velem így történt (2020).

Valóban az anyatej a legjobb,amit a babának adhatok?

Bennem itt újra megtört valami, persze, mindenki azt mondja, hogy az anyatej a legjobb,amit a gyermekemnek adhatok és amivel a legtöbbet tehetek az egészségéért. Pláne ebben a vírusos időszakban és akkor kiderül, hogy mindettől beteg? Itt már egyébként tejmentes diétán voltam, pedig pokolian rossz vagyok a diéták betartásában, mert sokat fájt a hasa. Szóval hiába diétáztam, hiába éreztem, hogy már jó úton vagyunk, a kisbabám speciális tápszert kapott és abbahagytam a szoptatását néhány napra. Lelkileg, már az első nap nagyon megviselt, hogy nem szoptathatom. Pedig volt idő, amikor számoltam vissza a napokat fél éves koráig-most kicsit humorosan hangzik, hiszen már 5 hónapos a kisbabám és távol álljon tőlem, hogy leálljak egy hónapon belül a szoptatással-de akkor azt gondoltam, hogy az a célom, hogy fél éves koráig kibírjam valahogy.

További nehézségek

A második szoptatásmentes napon már Ő és én is sírtunk a cicizésért, de a sárgasága csak nem múlott. Eközben persze szorgosan fejtem magam és gondolatban már hozzátáplálásos időszakra készültem, mikor a püréjével egy kis anyatejet keverek, hogy könnyebben elfogadja. De a mellem rögtön érezte, hogy ez a fejés semmi a kisfiam szívó erejéhez képest, és be is gyulladt. Borzalmasan fájt, antibiotikumot kaptam rá, és így fejtem magam 2 óránként. (Meg persze rohangáltam orvoshoz, hogy csináljanak valamit a magas lázammal és a felrobbanni készülő melleimmel.)

4 nap után, amikor a szeme fehérje tényleg fehérebb lett, megnyugodtunk sárgaság fronton, és az antibotikum mellett újra szoptatni kezdtem. Persze nagyon aggódtam, hogy így merjek-e szoptatni, de az orvosok megerősítettek abban, hogy káros következménye nem lesz a babámra nézve, viszont magamnak rosszat teszek azzal, hogy ha nem teszem mellre. Itt jöttem rá, hogy az igény szerinti szoptatás nem csak a babám, hanem az én igényeimről is szól. Ha nekem azt igényli a mellem, hogy ne csak az egyikből falatozzon, hanem a másikból is ürítsen, csökkentve ezzel a túltelítődést, akkor megteszem. Nem lesz semmi baja attól, hogy egyszer egy-kétszer egy nap, picivel laktózban dúsabb tejet eszik (max. egy zöldesebb színű kaki a pelenkában). Kicsit lazábbra vettem a szoptatás misztériuma körüli felhajtást és szépen működött is minden.

A nehézségek legyőzése

Aztán az egyik nap arra lettem figyelmes, hogy szimmetrikusan rózsaszínű-lilás elszíneződés jelent meg rajtam, ami miatt újra felkerestem a laktációs tanácsadót és a szoptatási ambulanciát is, valamint egy mell ultrahangra is elmentem, ahol mindent rendben találtak. Ez egyfajta alkati sajátosság, a sok tejmirigy miatt, ami majd elmúlik. Rövidre zárva elég kacifántos úton, mert ezt követően is volt pár cici-krízis, végül odáig jutottam, hogy ha a korona vírus nem szól közbe, anyatejgyűjtő állomásra ajánlottam volna fel a tejem, mert itthon már tele a fagyó és a vasgyúró kisbabámnak, akinek a legjobb barátja és támasza a cici lett, ilyen mennyiségre már nincs is szüksége. A karantén alatt pedig beállt a kereslet-kínálat is, és mai fejjel el sem tudom képzelni, hogy mi lenne velem a szoptatás nélkül, hiszen ez a megoldásom 99%-ban mindenre …és bejön!

Lektorálta: Dr. Zátonyi Adél, a gyulai kórház gyermekosztályának neonatológus főorvosa, szoptatási tanácsadó

Hogyha bármivel kiegészítenéd, vagy nem értesz egyet, írj nekünk egy emailt ide: mamik@ittegybaba.hu